Még gondolok Rád, néha-néha,
és az arcomon könny csorog.
Az ablakod még nyílni hallom
s a párkányon Veled ott vagyok.
Nézem a szemed, csillogó azúr,
vonásaid a fényben kisimulnak,
Ugrasz, repülsz a messzi égbe,
és átadod tested a múltnak.
Talán jobb lenne megőrizni
szárnyaid s a távoli eget,
de egy percre sem tudom feledni
a könnyben úszó azúr szemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése