2011. április 29., péntek

Reggeli fekete

A szívem üres bögre,
beleöntötted magad.
Nem voltál meg
őrölve,
én mégis megittalak.

2011. április 18., hétfő

Nem bújhatsz el

Az ódon falak elrejtenek,
Csillagok jelzik, hogy hol vagy.
A tegnap még fény-rengeteg,
ám Nélküled hideg a holnap.
Fátyol-sötétség bújtat,
de halvány fény Feléd vezet,
Ha nem vesztem el a múltat,
Én várok rád egy pillanat-évezredet.

Gyufásskatulya

A boldogság végül az ajtód elé fagyott,
arcod óriásplakátba símulni vágy,
a fejedbe költöztek az új gondolatok,
lelkedbe beette magát a teremtett hiány.
A díszdobozban vett, drága hibát
a bolt vissza többé nem váltja.
Skatulyából húzott elő a világ,

hát lángolj, amikor úgy kívánja.

Hiába próbálod újra meg újra,
a tükörben nem cserélhetsz képet.
Üvölthetsz még, szilánkokba símulva,
majd üvölt veled, ki beléd lépett.
A bőrt hiába nyúztad le magadról,

más az övét sosem adná neked.
Ha úgy jó, sínre dobhatod a peronról,
végül úgyis visszarántja kezed.

Az Istent reggel óta már nem féled,
mióta kávéztatok a nappaliba'.
Két cukorral és egy kevés tejjel kérte,
a zacc beleragadt ráncaiba.
Majd jött egy telefon, sietned kell,
hát gyorsan elköszöntél tőle.

Azt hitted, mikor hazaérkezel,
ott találod még őt, a kredenchez dőlve.

Tévedtél, mint nyugton alvó a kristályok éjjelén.
Sose láttad őt többé. A hallgatag szoba közepén

csak egy csomag olvadozott, rajta üzenet:
"Az ajtó előtt találtam, szerintem még kellhet."

2011. április 16., szombat

Kirakás

Pár szó, mi halkan csöppent
"Bárhol, csak itt ne többet..."
Rémálomszín virradat üvölt,
ébredés többé nem üdvözölt.

A lélek minden füstöt letüdőz.
Beszív, benntart, megfertőz.
Nem szól, de az álmosolyt felveszi,
ti meg kérdés nélkül hisztek neki.

Hát persze, így sokkal egyszerűbb..
Az utolsó darabka is a helyére került.
Végre összeállt az áhított kép,
s bár nem valós, mégis "oly szép".

Büszkén teszitek ki a falra.
"Végre a helyén van minden darabka"
s egyikőtök se látja lelki nyomorában,
hogy mit ábrázol a kép valójában...

Világ-redukció

Éjjeli merengés.
Ablakon kinéz és lát.
Szájat tát
és rácsodál az alatta elfekvő
kéjesen kelendő
utca megannyi fényére.
Tőle ezernyi fényévre
ragyog egy apró pont.
Egy csillag vagy mi az,
a réteg virág és giz-gaz
nyílik, de az nem ragyog.
Én a szobámban egy vagyok.
A Világ oly apró, mint egy óriás.
Szól az óra, kakukk, kakukk.
Hajnalodik, nem vitás.

2011. április 15., péntek

Hajnali merengő

Itt vagy mellettem, vagy t’án már velem,
s én mégis mindig magamat figyelem,
ahogy az évek lassan elfogynak bennem.

Sosem vagyok ott, ahol lennem kell,
de hiába kérdem, az élet már nem felel.
Mindenki a saját keresztje alatt menetel.

Csak annyi biztos, hogy minden bizonytalan,
hogy magamhoz sincs egy őszinte szavam.
Elég egy pont és a világ kifordul alólam.
 

Gyarló jövő

Csak tudnám, hogy holnap lesz-e még,
vagy füstté válik a messzeség?
Annyi a kérdés, mondd, szeretsz-e?
Csak én vagyok a világon elveszve?

Könnyű-e mosolyogni, ha boldog az ember,
vagy várni a kedvest bimbódzó türelemmel?
Mondd, hallgatni jobb-e úgy, ha van kivel?
Vagy be kéne érnem mégis ennyivel?

Fáj-e éjnek éjén fagyni, fázni?
Megtörhet erős embert is akármi?
Földig rogyva kúszni, vagy gyalázni

jobb? Melytől leszel gazdagabb, büszkébb?
Fejemre a vérdíjat már rég kitűzték.
De időm, időm az mennyi van még?
Hát íme az első.. csak mert elfáradtam a blogszerkesztésben :P


Fáradtság

Egy vázlat ül a székemen,
keresi színeit nesztelen,
s fel-felsóhajt keservesen.

Kismilliószor kezdtem már újra,
mindig ugyanoda hullva.
Csak ez az érzés múlna.

Vak penész rág agyamon.
Lassan felemészt, s én hagyom.
Talán eltűnök egy szép napon.

Zsong a fejem, nem tudom mit mondjak.
Üres és ügyetlen minden mondat.
Hagyj aludni! Talán majd holnap…