Hazafelé

Robog, süvít a villamos. Az egyes.

Nem szép a tájkép. Se havas táj, se fenyves.

Recseg a hangszóró. Ez ma sem áldomás.

A fülembe zúgja, hogy "Árpád híd, metro állomás."

Nem számolom a perceket. Csak érnék már haza.

Hosszú nap után hosszabb lesz az éjszaka.

Tartanék már ott. Vár a tánc, az alkohol,

nem tudom hova megyek. Majd kikötök valahol.

Már érzem a hazautat. A hangszóró recseg.

A francokat... inkább haza se megyek.

Csillagszemű

Éjjel, amikor rámkacsint a hold,

és udvara felfedi az eget,

látni vélem millió közt is

azt az egy pár csillag-szemet.

Hajnal, amikor rámderül a nap,

és fénye betölti a teret,

az égre nézek, s látom, hogy

a szempár akkor is nevet.

Reggel, mikor a hőség rámomol,

és eső még imára sem ered,

az égre nézek, és mégis látom,

a szempárban a könnycseppeket.

Este, mikor nyugszik a város,

és én csöndben kémlelem az eget,

s csak az a szempár nem látja

azt, aki igazán szeret.

Várni kell?

Várni kemény.

Dühönghetsz, sírhatsz,
mehetsz, vagy maradhatsz.
Feladni és elindulni fáj,
de néha tovább várni kár.

De mégis, csak ülsz, nem mozdulsz,
nem visz tovább a lábad,
az időtől visszafelé koldulsz,
mert örökké senki sem várhat.

De mégis, csak ülsz, maradsz még,
a türelem erény.
Csak egyszer kell kimondanod, elég.
Várni kemény.

Verset írok

Lezár az agy, ma már nem zakatol,

de a gondolat ott van még valahol,

csak elbújt. Kicsírázik majd, mélyről,

kitörölni nem tudom elmémből,

és majd formálódik, átalakul,

rím lesz szóból és sorokból

ritmus,

nem más ez, egy szerelmi aktus,

és gyermek születik belőle,

a legszebb, már tudom előre,

símogatom, dédelgetem, míg felnő,

aztán hagyom. Hadd leljen saját útra Ő,

mert elszakad, alkotójától elvál,

ma már nem zakatol az agy. Lezár.

Elindulni, megérkezni

Szeretni indultam,

de nehéz, nagyon nehéz

kettőnek embere lenni,

ha egy a másba belevész.

Keresni érkeztem,

de félek, nagyon félek,

hogy nem lelek mást,

csak azt, amit kérek.

Hallottan végezem,

de még élek, itt vagyok,

lélegzetem morzsáiban

magamból majd itt hagyok.

Aggastyán-emlék

Leperegnek az évek,

elmúlnak csöndesen.

Mire rájönnél, mit érnek,

már túl leszel fél életen.

Mire megérted, amiről szólna,

már értelme sincsen,

amikor már erőd, az volna,

addigra elveszik minden.

Mire rájössz, hogy társ kell,

és nem alkalmi kapcsolat,

addigra mázolhatod festékkel

arcodon a szarkalábakat.

És ha azt hiszed, megtaláltad,

talán felnőttél Hozzá, végre,

akkor jössz rá, hogy kivénhedve

a mosolyod már Neki se kéne.

Pedig mennyi éjjel maradt,

és mennyi könny hullt Érte,

csak későn jöttél rá. Az a pillanat

égre van írva. Nem kőbe vésve.

Belső béke

Néha jobb lenne nem lenni,

csak búcsú nélkül elmenni,

nem akarok még vissza se nézni,

látni a fájdalmat, ahogy mindenki megéli,

csak menni tovább, menni el,

amíg valaki a kérdésekre nem felel,

és meg nem állni, az a gyávák dolga,

én onnan már nem jönnék vissza.