A boldogság végül az ajtód elé fagyott,
arcod óriásplakátba símulni vágy,
a fejedbe költöztek az új gondolatok,
lelkedbe beette magát a teremtett hiány.
A díszdobozban vett, drága hibát
a bolt vissza többé nem váltja.
Skatulyából húzott elő a világ,
hát lángolj, amikor úgy kívánja.
Hiába próbálod újra meg újra,
a tükörben nem cserélhetsz képet.
Üvölthetsz még, szilánkokba símulva,
majd üvölt veled, ki beléd lépett.
A bőrt hiába nyúztad le magadról,
más az övét sosem adná neked.
Ha úgy jó, sínre dobhatod a peronról,
végül úgyis visszarántja kezed.
Az Istent reggel óta már nem féled,
mióta kávéztatok a nappaliba'.
Két cukorral és egy kevés tejjel kérte,
a zacc beleragadt ráncaiba.
Majd jött egy telefon, sietned kell,
hát gyorsan elköszöntél tőle.
Azt hitted, mikor hazaérkezel,
ott találod még őt, a kredenchez dőlve.
Tévedtél, mint nyugton alvó a kristályok éjjelén.
Sose láttad őt többé. A hallgatag szoba közepén
csak egy csomag olvadozott, rajta üzenet:
"Az ajtó előtt találtam, szerintem még kellhet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése